Hazaérve bedobtam a vizes ruháimat a szennyes közé, s nem törődve mi van rajtam, bezuhantam az ágyamba. Egyből el is aludtam. Reggel arra ébredte, hogy anyu kelteget.
-Kicsim, kelj fel! Bemegyek dolgozni, pénz a szokásos helyén, majd rendelj valamit. –simogatta meg a fejem, majd lerohant az emeletről, s hallottam, ahogy elhajt az autójával. Pár perccel később kimásztam az ágyból, s a fürdőbe vettem az irányt. Levettem a ruhát, amit még David adott, s beálltam a zuhany alá. Azonnal fel is ébredtem, s a fél órás zuhanyzás után felvettem egy kék pólót, és egy sötétebb farmer short-ot. Előkerestem a fekete tornacsukámat, majd lesiettem a lépcsőn, egyenesen a konyhába. Zsebre tettem a pénzt, amit anyu rakott félre nekem kajára, majd rohantam az egyetlen, s egyben legjobb barátnőmhöz, közben beugrottam egy pizzériába is, hogy legyen mit ennünk.
-Szia Lindsy! –léptem be barátnőm szobájába.
-A szívbajt hoztad rám, te bolond. –nézett rám mérgesen. –Remélem vega pizza.
-Szia, köszi a pizzát, vagy valami? –kérdeztem.
-Szia, köszi a pizzát. Vagy valami hasonló. –nevetett, majd kivette a kezemből a felső pizzás dobozt. Nekilátott, majd én is a sajátomnak. Egy darabig csöndben tömtük magunkba a pizzát, majd váratlanul Lin megszólalt.
-Tudtad, hogy a szemben lévő, lakatlan házat megvette valaki? –nézett rám.
-Essen ki a számból a pizza a meglepetéstől? Egyébként tudtam, tegnap éjjel óta tudom. David-nek hívják. –feleltem.
-Ó, te kis csíntalan. –vigyorgott. –Jut eszembe! Kölcsön tudnád adni azt a rózsaszín kisestélyidet, vagy minek nevezi mamád az olyan ruhát…? –vetette be a bociszemeit.
-Persze, neked is adom, én úgy se hordom. Viszont cserébe választok valami ruhát a szekrényedből. –álltam fel a fotelból, majd odasétáltam a szekrényhez. Kiválasztottam egy fekete, fényes leggingst, s egy sötétszürke miniruhát.
-Ez nagyon jól áll! –nézegetett a tükörben.
-Majd jövök. És ne leskelődj az ablakban! –kacsintottam.
Felvettem a pizzásdobozt a maradék pizzával, s átsétáltam David-hez. Meglepetésemre a kocsifelhajtón találtam, póló nélkül, miközben épp barkácsol.
-Nem vagy éhes? –vigyorogtam. Elég érdekes volt póló nélkül, napsütésben. Gyönyörködtem benne.
-Szia ’nem mondom meg a nevemet, és ne kérdezősködj rólam’ lány! –mosolygott. –Nem akarom elenni előled a pizzát.
-Alison. És én már nem vagyok éhes. –adtam át a dobozt, majd leültem a fűbe.
-Köszi. És, hogyhogy erre jártál? –ült le mellém, s belekezdett az evésbe.
-Az egyetlen, s legjobb barátnőm a szemben lévő házban lakik. –mutattam az ablakban integető Lin-re.
-Akkor gondolom már egy ideje az ablakban lógtok. –nem nézett rám, de elmosolyodott.
-Csak ő. Engem valahogy hidegen hagy az izmos, fedetlen férfi felsőtest. –dőltem hátra, s néztem az eget. Csodás volt, a nap csak úgy szikrázott. Nem volt forróság, pont jó idő volt. Néha-néha egy aprócska szellő meglobogtatta az emberek haját, a fák lombját, s mindent, amit csak ért. Percekig nem szólaltunk meg, s ez a csend kezdett kínossá válni, legalábbis számomra. Hiszen az, hogy nem érdekel a felsőteste, csak hazugság volt. Igen is érdekelt. Minden, ami vele kapcsolatos. Minél többet meg akartam tudni róla, meg akartam ismerni. Évek óta ő volt az első ember, aki ennyire megérintett. Nem tudom miért, de David felkeltette a kíváncsiságomat. Elmerültem a gondolataimban, olyannyira, hogy észre se vettem, David is mellettem fekszik, az oldalán. S engem néz. Olyan volt a tekintete, mintha… meg akarna fejteni. Talán neki is ugyanazok a gondolatok suhantak át az agyában, mint nekem. Talán megérintette a titokzatosságom.
-Felejtsd el, Alison! –mondtam halkan, mégis David számára hallhatóan, csukott szemmel.
-Minden rendben? –ült fel, majd én is.
-Persze, csak… elgondolkodtam. –mondtam komoran. –Nekem most mennem kell, de valamikor áthozom a ruháidat.
-Ugyan, ráér. –mosolygott.
-Majd valamikor… jövök. Szia! –köszöntem el tőle. Átrohantam Lindsy-hez, a cuccomért, majd köszönés nélkül hazamentem. Nem akartam ott lenni, nem akartam látni. Mióta találkoztunk, ki se tudom verni a fejemből. Hihetetlen, mennyire vágyom arra, hogy találkozzunk, s beszélhessek vele. Amikor vele vagyok, olyan érzésem támad, hogy szabad vagyok, senki sem állíthat meg. Úgy érzem, neki bármit elmondhatok. Megbízom benne, annak ellenére, hogy szinte nem is ismerem. Elgondolkodtató.
-Kicsim, megjöttem! –törte meg a gondolatmenetemet édesanyám frissen csengő hangja.
-Már ennyi az idő? –eszméltem fel.
-Mi az, elaludtál? –puszilta meg a homlokomat.
-Azt hiszem, lefürdök, és alszom egy nagyot. Szükségem van a pihenésre. –álltam fel a kanapéról, adtam neki egy jó éjt puszit, s a fürdőszobám felé vettem az irány. Kerek egy órán keresztül folyattam magamra a melegvizet, amit igazából nem lehet fürdésnek nevezni. Magamra csavartam a törölközőt, s megszárítottam a hajam, majd kifésültem. Bementem a szobámba, s felvettem a pizsamámat, majd rögtön bebújtam az ágyba, de elaludni már csak éjjel 1-kor sikerült. Egészen addig David-en jártak a gondolataim. De a gondolkodásba is bele lehet fáradni, nem igaz?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése